Az idő ósága nevel magas fákot

Omnia post obitum fingit maiora vetustas,

Maius ab exequiis nomen in ora veni.*

Az idő ósága nevel magas fákot,

Mint tél után nyár hoz kórókra virágot,

Így koporsó terjeszt hírnek, névnek magot,

Halál sötétjéből hozván rá világot.

Ne várd hát éltedben, bár nagy érdemű légy,

Hogy itt holtod előtt nagy böcsületet végy,

Híredet, nevedet tapodja sok irégy,

Mindazáltal jó légy, s mással is sok jót tégy.

Bízd az jövendőkre érdemed jutalmát,

Ha szolgáltad időd vékony alafát ád,

Te az célra vigyázz, s az centrumot találd,

Ne várd halandóktúl, s az Úr Isten megáld.

*[Holtom után az utókor mindent többre becsül majd,

Hantjaimon hamarább zengeti száj a nevem.]