A fény fonákja

A fáradt szél kékes foszlányai,

merev mozdulatok egyformasága.

Egy molyrágta arc megmerül

a szürkület mosdóvizében.

Alig felfogható hang:

egy ág hullása az emlékezetben.

Terasz, hol sárga fű tenyészik

a nagy kőasztalon.

Ki hinné, hogy itt egyszer vacsoráztak,

s megszelték a nyöszörgő kenyeret.

Inas, szikár árnyékok járnak erre,

a rég halottak képei,

s félresiklanak a kinyújtott kéz elől.

Ha jönne végre egy,

kinek hajában hullócsillagok,

s tekintetében egy sereg hal el,

nyomában a sötétség

az elszivárgó fény fonákja lenne.