Sár

Mindig és minden valami helyett volt.

Sohasem fogom tudni, mi helyett.

Nem evilág, nem pokol, nem a mennybolt,

nem erkölcs, csak szeszély; nem elv – csak ötletek.

Ötlet? Szeszély? Ugyan. Átázott, kőnehéz

rongylabdaként buffogtam, amikor

botlottak inkább, mintsem rúgtanak belém.

Terepem – állagom: sár; esőre várva por.

Egy vagyok már tereppel és szereppel,

az különböztet meg, hogy leírom:

nekem jöhet már „reggel – este – reggel

et cetera, und so weiter, i tak daljse, and so on”.

Én különbözök. Ahogy más izzad. Ahogy a Hold felkel.

Da capo al segno. Ad libitum.