Beszélgetés a széllel

Fuss, ne kérdezz semmit!

Megfésülnek a fák, az árnyak,

ahogy a fény haját

bontják a rácsok.

Fuss, vidd rongyaid, szennyes

lepedőd lobogását,

messze – messze,

nincs, aki utadba álljon.

így tán megérzel – sípolok,

tombolok, kiabálok,

s ha arcod kicsípem frissre-pirosra

– hisz simogatlak! –,

nagyon kérlek, ne

fájjon.