Prológus - egy ősbemutatóhoz

„A prófétánk dadog. Akinek fontos a szó, annak

nehéz is.”

Eötvös Péter–Esterházy Péter: Halleluja – Oratorium

balbulum

Balbulus Notker –

ezerkilencszázkilencven tavaszán

ott álltam Sankt Gallenben

naív portréd előtt.

Virágok, napfény mindenütt,

szép, steril svájci délelőtt.

És fájt már akkor is a sorsod,

a minden szóért megvívott küzdelem.

Egy apró, jótékony kavics

sem segített meg-megbicsakló,

szegény nyelveden.

De igaz szavak voltak legalább.

Papírhajóid nem mű-vízesések hátán

úszkáltak, hanem néhány tiszta,

keskeny vers-csermelyen.

Harminckilenc esztendős voltam akkor,

te párszáz – de mindketten tudatlanok.

Nem látta egyikünk sem,

hogy jönnek már az anti-dadogók,

a zsíros szájú, jóllakott dalnokok,

a mindig szóra-készek,

a beszéd balkezes iparosai.

A szájukat, Uram,

már befoghatná

végre valaki.

Ha verset olvasok,

a szívem gyakran ökölbe szorul,

és megkérdem magamtól:

tud-e, fog-e bárki még

dadogni itt,

Istennek tetszőn,

Notker Balbulus-ul?