„A prófétánk dadog. Akinek fontos a szó, annak

“Naš prorok muca. Kome je reč važna, onome

nehéz is.”

je i teška.”

Eötvös Péter–Esterházy Péter: Halleluja – Oratorium

Etveš Peter – Esterhazi Peter: Aleluja – Oratorium balbulum

balbulum

Balbulus Notker –

Balbulus Notker –

ezerkilencszázkilencven tavaszán

proleća hiljadudevetstodevedesete

ott álltam Sankt Gallenben

u  Sankt Galenu ispred tvog naivnog portreta

naív portréd előtt.

sam stajala.

Virágok, napfény mindenütt,

Svugde okolo cveće, zraci sunca,

szép, steril svájci délelőtt.

lepo, sterilno švicarsko prepodne.

És fájt már akkor is a sorsod,

a minden szóért megvívott küzdelem.

Tvoja sudba i tad mi je bolela,

Egy apró, jótékony kavics

za svaku reč izvojevana borba.

sem segített meg-megbicsakló,

Ni jedan sitan, blagonaklon belutak

szegény nyelveden.

nije pomogao tvom zastajkujućem,

De igaz szavak voltak legalább.

sirotom jeziku.

Papírhajóid nem mű-vízesések hátán

úszkáltak, hanem néhány tiszta,

Ali reči su makar reči bile.

keskeny vers-csermelyen.

Tvoji brodovi od papira nisu na leđima

Harminckilenc esztendős voltam akkor,

umetnih vodopadova plovili, nego

te párszáz – de mindketten tudatlanok.

na par čistom, uskom potoku pesme.

Nem látta egyikünk sem,

Tada sam tridesetdevet godina imala,

hogy jönnek már az anti-dadogók,

ti više stotina – ali oboje neznanci.

a zsíros szájú, jóllakott dalnokok,

Ni ti, ni ja nismo primetili,

a mindig szóra-készek,

da drevni mucavci već stižu,

a beszéd balkezes iparosai.

siti trubaduri masnih usana,

A szájukat, Uram,

na govor uvek spremne,

már befoghatná

levoruke zanatlije gakanja.

végre valaki.

Ha verset olvasok,

Njihova usta, Gospode moj,

a szívem gyakran ökölbe szorul,

već bi neko konačno

és megkérdem magamtól:

mogao začepiti.

tud-e, fog-e bárki még

dadogni itt,

Kad stihove čitam,

Istennek tetszőn,

srce me često steže

Notker Balbulus-ul?

i pitam se:

hoće li, znaće li tu bilo ko

još mucati,

Boga oduševljavajući,

poput Notker Balbulusa?