Elsüllyedt föld

Sár és agyag az ég és a nap és a felhők,

sár és agyag a föld és a szó.

Két kiszikkadt kút nézi egymást vakon.

Minden moccanatlan.

Kiszáradt fa a tájban,

csend a hallgatásban.

Bivalyimbolygású este,

iszapba száradt lábnyomok.

Letaposott fű visít,

kallantyú káromkodik,

tövisek, sovány malacok között

baltával nagyolt bölcső tántorog.

Végállomásról a vonat,

visszafordul a gondolat.

Homokvermek.

Konok babonák, gyűlölködés,

villámcsapta szerelmek,

megszállott tüzes kerekek

a síkos agyagon.

Összeírni jönnek az urak,

hallgatnak a kutak.

Kutyák rontanak le a dombról,

mossa a víz lefele a diót.

A völgyekben megdagad a sár,

úszik a krumpli,

habot vet a krumplivirág,

vitorlát bont a szél,

kihajóznak a dombok

és a hajótöröttek

meghalni hazatérnek.

Mézillat, málnaillat

szivárog föl a föld alól.

Kutyatej a szájban.

Vasárnapi réz-egek zúgnak

mezítlábas házak fölött.

Forog a szél,

készül az agyag-alkonyat.

Megy az asszony fel a dombon,

feje fölött úszik a vonat,

csúsznak a sínek visszafele,

hátrálnak a kerekek,

zuhan vissza a vonat a völgybe,

zuhan a fiú,

betemeti a bánya.

Kútból kútba kiált a visszhang.

Lefele hull a szó,

lefele hull a gondolat,

lefele néz a lélek.

Szívén egy kisüveg remény.

Görnyed az ég is.

Tompa a fény,

halkan hull az eső.

Álombeli veszett kutyák

robognak a dombokon át.

Kifordul a krumpli a földből,

kifordul a szó a szájból.

Omlik az ég,

betemet a bánya.

Ég, vagy föld, vagy gondolat,

valami mozdul.

Kitépi magát a sárból

és véresen a világba löki magát.

Felfakad az idő a föld alól

és a kutakban felbukkan az arcunk.