Sár és agyag az ég és a nap és a felhők,

Blato i glina je nebo i sunce i oblaci,

sár és agyag a föld és a szó.

blato i glina je zemlja i reč.

Dva isušena bunara slepo se gledaju.

Két kiszikkadt kút nézi egymást vakon.

Nepomičnost.

Minden moccanatlan.

Isušeno stablo u okolišu,

tišina u ćutanju.

Kiszáradt fa a tájban,

Veče poput teturanje bivola,

csend a hallgatásban.

u glibu osušeni otisci stopala.

Vrišti zgažena trava,

Bivalyimbolygású este,

kuka sve po spisku huli,

iszapba száradt lábnyomok.

među bodljama, mršavim svinjama

sekirom krpana kolevka tetura.

Letaposott fű visít,

Voz sa zadnje stanice,

kallantyú káromkodik,

vraća se misao.

Peščane jame.

tövisek, sovány malacok között

Na klizavoj glini

baltával nagyolt bölcső tántorog.

okorela praznoverja, mržnja,

gromom udarene ljubavi,

Végállomásról a vonat,

zaneseni usijani kotači.

visszafordul a gondolat.

Gospoda popisati dolaze,

bunari ćute.

Homokvermek.

Sa brežuljka psi jure,

orahe svojim tokom voda spira.

Konok babonák, gyűlölködés,

U dolinama kaljuža se nadima,

villámcsapta szerelmek,

pliva krompir,

megszállott tüzes kerekek

peni se cvet krompira,

a síkos agyagon.

vetar svoja jedra razvija,

isplove brežuljci

Összeírni jönnek az urak,

a brodolomci

hallgatnak a kutak.

umreti kući se vraćaju.

Ispod zemlje na površinu

Kutyák rontanak le a dombról,

miris meda, miris maline curi.

mossa a víz lefele a diót.

U ustima carevac.

Iznad bosonogih kuća

A völgyekben megdagad a sár,

nedeljna bakrena neba bruje.

Vrti se vetar,

úszik a krumpli,

glina-sumrak se sprema.

Penje se žena na brežuljak,

habot vet a krumplivirág,

voz nad njenom glavom plovi,

tračnice unazad klize,

vitorlát bont a szél,

povlače se točkovi,

voz nazad u dolinu pada,

kihajóznak a dombok

i dečak pada,

majdan ga pokopa.

és a hajótöröttek

Odjek iz bunara u bunar vikne.

Reč prema dola pada,

meghalni hazatérnek.

misao prema dole pada,

duša prema dole gleda.

Mézillat, málnaillat

Na srcu njenom bočica nade.

szivárog föl a föld alól.

I nebo se savija.

Svetlost je mutna,

Kutyatej a szájban.

kiša tiho rominja.

Preko brežuljaka

Vasárnapi réz-egek zúgnak

besni psi iz snova jure.

mezítlábas házak fölött.

Krompir se iz zemlje izvrne,

reč se iz usta izvrne.

Forog a szél,

Ruši se nebo,

majdan te pokopa.

készül az agyag-alkonyat.

Nebo, ili zemlja, ili misao,

nešto se pomera.

Megy az asszony fel a dombon,

Isčupa se iz blata

feje fölött úszik a vonat,

i krvavo sebe u svet gurne.

csúsznak a sínek visszafele,

Ispod zemlje vreme se raspuca

hátrálnak a kerekek,

i u bunarima naša lica izbijaju.

zuhan vissza a vonat a völgybe,

zuhan a fiú,

betemeti a bánya.

Kútból kútba kiált a visszhang.

Lefele hull a szó,

lefele hull a gondolat,

lefele néz a lélek.

Szívén egy kisüveg remény.

Görnyed az ég is.

Tompa a fény,

halkan hull az eső.

Álombeli veszett kutyák

robognak a dombokon át.

Kifordul a krumpli a földből,

kifordul a szó a szájból.

Omlik az ég,

betemet a bánya.

Ég, vagy föld, vagy gondolat,

valami mozdul.

Kitépi magát a sárból

és véresen a világba löki magát.

Felfakad az idő a föld alól

és a kutakban felbukkan az arcunk.