Alku

csupa pára

kövér könnyek

gördülnek le

rajtad végig

lábam elé

a sírás mit sem ér

ragyogj hát rám

engedd át a fényt

tág folyosó a huzatot

kössünk alkut ne bántsuk

csak nézzük egymást

mintha először

kábán hitetlenül

hogy egyik is túléli a másikat

úgy ráncosodunk már

szutykosodunk mint

égen a felhő

lelkünkbe égetve a némaság arca

a szürke látszat