Szemtől-szembe

1

Ezt a tekintetet valaha szépnek láttam.

Pontosnak és elemzően okosnak,

a mindent magába hivó

bizakodás testvéri fókuszának.

Most, mint két megfakult

üvegpupilla, úgy néz rajtam át.

Nem tudok elmerülni sugarában.

Akár torzító gömbtükörben,

nem látom benne vonásaimat.

2

Ebben a hangban valamikor

örvények titka forgott.

Hit és öröm,

a lelkesült, a gazdag

megengedés játéka:

lehet így is, úgy is.

Most, mint a kopogó hideg

kaucsuklabdák nyesett logikája,

a beidegzett reflexek, csak az

ágaskodó fölény, hogy

önmagát védve

mindent visszavágjon.

3

Elmegy, nem véve észre:

tulajdonképpen itt se volt,

hogy a mindenható szigor

bűvöletében egyre csak

vélt igazát eszményitette;

hogy még annyit se mondott

búcsúzkodón:

-  Azért jó, hogy te is vagy.