Szóba se állj vele!

Visong neki is tán otthon gyermeke,

s bóbiskol fókabajszú atyja,

a gabonaszárat is tán megsimogatja -

itt szóba se állj vele!

Itt szóba se állj vele,

mert árulás itt az a szó -

otthon lehet a becsület embere,

itt: gyilkos, elnyomó!

Itt szóba se állj vele, ne is nézz rája,

tán épp anyádba lőtt bele.

Parancsra jött,

semmiről sem tehet,

lehet.

De te

iszonyú bűnt veszel magadra,

ha csak egy pillanatra

szóba állsz vele.

Ülj házad elé a padra,

sétálj az utcán, húzódj a kapualjba,

az emberek felé fordítsad arcod -

de gyűlölet

kapassa félre fejed,

ha őt megpillantod.

Hagyjad, hadd lássa,

milyen is arcod rándulása:

az őszinte undor moccanásait.

Lezárt szádnak, behunyt szemednek

is meg kell tanulni vallani.

Másként tán víg cimborák lehetnétek,

de most halálos vétek,

ha ránevetsz -

ha ránevetsz, bénuljon meg a szád,

örökös vigyor

merevüljön reád.

Ha nem bolydul lelkedben többé,

mikor már nem lő, nem lövet,

hogy itt ül nyakadon:

roskasszanak örökké

mázsás malomkövek!

Ha engeded, te lány, hogy simogasson,

ne válhasson belőled soha asszony,

férfi boldog ne legyen veled -

legszentebb vágyad gyöngyszemei

széjjelperegjenek

Te asszony, ha ez megölelhet,

csókjától rohadjon széjjel a tested!

Ha kedves is volna szívének a gyermek,

kisdededet hozzá ne engedd,

édesanya!

Számára itt fű se teremjen,

menjen haza!

De amíg itt terpeszkedik,

szóba se állj vele!

Szóba se állj vele,

mert árulás itt a szó -

otthon tán lehet becsületes,

itt: gyilkos, elnyomó!

1956. november 8.