Alfa és Omega

Innen már nem megyek el. Behúzódtam egy parti barlangba. Sokáig voltam itt s velem ők, akik azok voltak, aminek mondták maguk: héroszok, istene és isteni gyermekek. Majd mindegyikük belepusztult ebbe az utolsó olümposzi tébolyba. Szemem nem látta őket, sem azt, ami történt, hiszen vak vagyok; ám a képzelet, az emlékezet irgalmatlansága és a kötelező igazmondás minden rhapszódosz sajátja

A fiú, aki - már nem is tudom, mióta - velem van, enni hoz, rendben tartja és megvarrja rongyos khitónom és köpenyem; kitetvészi és lenyírja elvadult szakállam és hajam. És ír. Ha kérdem, mit körmöl, vagy miért törődik velem, nem felel. Motyogásomat jegyzi, azt hiszem, vagy ami abból kihámozható; az elnémíthatatlan hangokat a fülemben, amiket károgva ismételek; vagy azt, ami - maradék eszemet vesztve - éjjelente a romok között nyögő szellemeknek és a dühöngő viharnak ordibálok. Csak ír. Ám ma hajnalban, amikor - ki tudja, hányadszor - a nevét tudakoltam, végre válaszolt.

"- Homérosznak hívnak, mint téged, öregember, és én sem születtem sem hét városban, sem semmiféle néven nevezhető helyen. Sietnünk kell, mert néhány nap múlva mind a ketten meghalunk. Ha addig nem végzünk, háromszáz és egynéhány év múlva egy Homérosznak nevezett, ismeretlen származású férfi géniusza sem lesz képes megnyitni az eseményhorizontot. Mögötte található, amit még - én tudom - a Khaósz nemlétében határoztál el, és amiről most kell gondoskodnunk. Még százegy év; akkor kell elvettetniük azoknak a magoknak, amelyek felcseperedő fáiból megépülnek a legelső, tengereket hasító hajók, és Trója alá vonulnak. Máskülönben hiábavalóság, mi volt és mi lesz a szándék vagy az akarat. Ezért beszélj vagy ordíts tovább: kezdődjön a Történelem."