Kapu előtt állok az elfelejtett ház kapuja előtt az alkonyatban
íme a gyermek ki batyuval a hátán elvándorolt e tájról
kedvese még nem volt hiszen alig látszott ki a földből s a szülői gyámoltalan emberek a Nagyisten árnyékában hervadoztak
emlékszik még apjára amint kialudt szivarral a fogai között ott állt a piactéren s várta hogy hajnalonként ráharmatozzanak az Úr harangjai
s emlékszik az anyjára ki ott sírdogált a nagy teknők előtt s a nehéz gőzökben néha megjelentek az angyalok
fügét datolyát és cseresznyét hoztak tiszta ingecskéjükben s kövér kezecskéjükkel elsimították a mosónő szeméből a hajakat
a gyermek itt áll a kapu előtt és mindenre emlékszik
a férfiakra és asszonyokra az állatokra az aklok előtt s a virágokra amint kinyílnak és halkan énekelnek a szélben
komoly nagy ember ő már itt áll most fáradtak a szemei s a tarisznyáját unottan elvetette magától
adjatok egy pohár vizet mondja kínáljatok meg egy harapás kenyérrel
hallja a szavait vár s látja hogy senki sem ébred föl a hangjától
vizet és kenyeret mondja újra szomjas vagyok és éhes vagyok
érzem most mindenki rámnéz
de senki sem lát engem
alkonyodik
a fák sárgán hullatják leveleiket.
PoemWiki 评分
暂无评论 写评论