ÖTVENÖTÖDIK

ez is ugyanazon nótára vagyon

1

Mi dolog, Úr Isten, hogy ez egy kegyesen

kívül senki nem tetszik?

S de mi oka vallyon, hogy csak ez asszonyon

lelkem így hal, vész, esik?

Ezenkívül senkit a lelkem nem óhít,

noha érte kínlódik.

2

Nemdenem az-é ez, ki meg nem kegyelmez

semmi könyörgésemre?

Régoltától fogva ártatlan voltomra

veszt, s vetett gyötrelemre,

Kiben hogy lát, örül, kínoz kegyetlenül,

mert búm esik kedvére.

3

Óh, nyavalyás lelkem, elbolondult fejem,

haszon nélkül mit szolgálsz?

Aki téged útál, s hozzád haraggal áll,

mért hogy attól meg nem válsz?

Ilyen kegyetlennek könyvedet ejtened

mi haszon, ha bút találsz?

4

Mondhatatlan szépség, kiben hamar lesz vég

s ki idővel elmúlik,

Másnak is adatott (gondold meg magadot),

kik közül találkozik,

Ki téged szeressen, nem mint ez kegyetlen,

ki véled kínnal játszik.

5

Így feddvén, törődvén nagy kegyetlenségén

áldott szép Juliámnak,

Csak egy véletlenül hát már előttem ül

személye Cupidónak,

Ki rám mosolyodván így szólala vígan

nékem, régi rabjának:

6

Tusakodnod azon, hogy ez kegyes asszony

nálad felejtve légyen,

Csak kár, szómat higgyed, hanem ha te lelked

is belőled kimégyen,

Mert ennen kezemmel benned metszettem fel

őt kophatatlanképpen.

7

Azért ábrázatja lelkedből már soha,

míg élsz, ki nem kophatik,

Földön szerteszerint csak érte vallasz kínt,

míg rajtad meg nem esik.

Azért en a tanács, hogy dolgodhoz jól láss,

mert így kedved nem telik.

8

Szerelem-gyúlasztó szentséges Cupido,

mondd hát, mint leljem kedvét?

Monda: Mindholtodig maradj meg ebben így,

amint imádod képét,

Ráfelelek, s meglátd, hogy meg hozzáfogad,

noha tőle most elvét.

9

Juliának dolgán nyughatatlankodván,

elkeseredett szívem,

Vőn ily bátorságot Cupidótól jó szót

veszett nyavalyás fejem,

Kiben ő úgy fogad, hogy meg hozzáfogad

az én fene szerelmem.