ELKOPTAM...

Ó, ifjan hányszor lestelek,

Vígan, bízón kerestelek.

Bordáim rácsos lugasán

A szívem úgy izzott feléd,

Mint a tavaszi lugasok

Rácsa közt piros lampion...

És lehúnyt szemmel híttalak,

Te testtelen és drága füst,

Hányszor mellemre szíttalak,

Te........ és drága szél,

Mellem remegő függönye

Hányszor dagadt...

Éji mámorban lestelek,

Hűs erdőkben kerestelek,

Feldúltam asszonyok ölét,

Csak egyszer borulni föléd.

Elkoptam. Nézz rám. Nézz felém,

Itt állok, és nem is tudom,

Éltem delén vagy estelén,

És azt hittem, hogy rádnyitok,

Te iszonyú, te nagy titok...

Nézd, nincs páncélom, mellvasom,

Kitakarom a mellkasom,

E borda-rácsos bús lugast,

Zászlós tüdőm, a bús lyukast...

Tüdőm rekedten felzihál

A csontos rácsú furcsa kasban,

Mint őszi szélben csapkodó

Tépett függöny a bús lugasban...

A vérerek bús ágbogán

Roncsolt tüdőm rőt lomb a fán...

...Levánnyad róla, mint a bús,

Elomló lomb, a gyenge hús...

A bordák közé aggatott

Tüdőt, mit bús kór lyuggatott,

S melyből, ha néha... vér

...... feltör, és ajkamig ér

........ bíbor iszap

........... kicsap.

Lehúnyom lankatag szemem,

Itt, északi hegyek között...

Ha rossz voltam s hanyag,

Ki volt rossz, a lélek vagy a test,

A szikra vagy a bús anyag?