A “LETÖRT BIMBÓK” CÍMŰ FILMHEZ

Ismeritek a fájó muzsikát,

Mellyel szelíden száll az esti szellő,

A csöndes lombon hold fénye süt át,

S ezüst hajót utánoz fenn a felhő?

Vajjon kitől tanult zenét a szél,

Hogy este tőle oly édes a bánat?

Tán összegyüjtött testvérbúja él

Benne távol világok sóhajának?

Most néktek itt ilyen zene izen,

Míg a szellősodrú képek zizegnek,

Bennük fájón és mégis édesen

Testvérbúja kél távoli sziveknek.

Kínai fiú, angol kisleány

Túlsó partján az emberóceánnak;

S borús, idegen szerelmük nyomán

Mégis bennünk lesz kincsesebb a bánat.

Induljon hát a fájó muzsika,

Mely szelíden sír, mint az esti szellő,

Suhanjon a borús képek sora,

Mint hold fényén a könnyes, esti felhő.

S amíg a halk zenét s fényt szívetek

Szelíden visszafényli s visszazengi,

S arcotokon a könnycsepp lepereg,

E tiszta gyöngyöt ne szégyelje senki.