(CSODÁLKOZÓ BOGARAK KÖZT...)

Csodálkozó bogarak közt lépkedek bátran,

Ha felhő volnék, szárazságban járnék csak erre,

Elkerülném a kirándulókat, összeszedik ők a papirt, nehogy jövőre eső legyen,

Viseltes ruhájuk alól forró testük felesel a siető nyárral,

Hétnapravalót játszadoznak és egy bujtató lombról

Feledékeny madár figyeli

Az örömüket.

A lányok szagos lépte nyomán kibútt ez az ártatlan kavics,

Ez a kavics nem József Attila és a fű se, én se vagyok az,

Én a barátja vagyok itt mindennek, tenyeremben a jó dió háládatosan roppan ketté,

A belékevert szalmaszálat hajamból vigyázva kihúzza az ág -

Mező, mező, szaladtató, akár a kedvesem termékeny karjaival,

Téritő lengésü szoknyájával a fiatalemberek élén jár ő,

Minden szagodat néki adtad, virágozzunk most hát nélküle.

Te rengeteg,

Ég felé fordított paizs!

1926. jún.