CSAK A TENGER JÖTT EL

Melled két pólusa közt a kék sugár -

A kötéltáncos álma áll azon.

A felhő elfoszlott, hogy föllebeghess

És én már túlsokat kerestelek -

Nyugodt, mély vizek leheletével száll már az enyém

S magányos, nagy fenyőmről hullong a jóhúsú toboz.

S a legmagosabb füvek is kinőttek már a dombon,

Szivükben szép, zöld tüzek égnek,

Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik

S az Úr

Nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban

Ott áll az útjuk végén...

De én nem vagyok fáradt, kedvesem -

Csak a tenger jött el a küszöbömig.

1926. márc.