ISTEN [2]

Én az Istenem úgy szeretem,

Hogy a szívemet földbe vetem,

Megérik, akkor learatom,

Fölösét pedig másnak adom.

Meg is köszöni, akárki az,

Akárha huncut, akár igaz,

Ha mindörökre, ha csak percre,

De az Isten fölébred benne.

Ha lány az, hozzákomolyodva

Rongyos kabátom megfoltozza,

Hogyha meg ember, csak megállít,

Ki is kisér az ajtajáig.

Ha éppen főzik az ebédet,

Ottan marasztnak várt vendégnek

S ahol az asszony sose hamis,

Meghínak ott még máskorra is.

Aztán csak amikor dolgoznak,

Rólam is el-elgondolkoznak.

S hogy munkaközben megpihennek,

Erejét érzik a szivemnek.

Nem csinálnak egymás közt mozit,

Bennük már Isten álmodozik,

Álmodik tágas, erős égről,

Kicsiny fiának nagy szivéről.

1925. máj.