KOMOLY LETT MÁR

Komoly lett már hejehuja lelkem,

Addig jártam ősz Uramhoz én.

Ott is, ott is mindig csak követelőztem,

De mit akartam, de mit is akartam?

Kalapáló, hajórakó kedvet,

Meleg asszonyt, hálószőni is,

Hogy én, gyarló eszem szerint értelmetlen,

Botor tengerének értelmet is adjak.

Mi voltam én?... Oktalan próféta,

Cifra szóvá gyötört akarás,

Irigy, ha a másik szebben mond igét.

Hiuságból vágytam töviskoszorúra.

A fájdalom Isten feddő szava

S fájdalomtól csöpög a szívem,

Mint bő veritéktől a szegények arca

S meleg olajtól a gépek karjai.

Nem kérek már bús bocsánatot se,

Csak igenigen alázkodom.

Nincsen az az asszony, akit nem kivántam

S asszonyriasztóra könyörgöm az arcom.

Érzem, hajnali falucska lettem,

Szelidség nyugodt tehenei

Ballagnak belőlem az Ur kegyelmének

Friss és térdigfüves legelője felé.

1924. jan.