EL INNEN

Hol a tiszta szavak nem dadognak,

El innen, végre, a magasba, föl!

El se mondom majd a csillagoknak,

Hogy a teremtő ember öldököl.

Teremtő ember? hát a teremtésük,

Vélték-e valamikor, hogy mi az?

Igaz életre való szelidségük

Csörömpölő páncélon rongy viasz.

Áldd meg, te Krisztus, a mi fegyverünket!

Az ének száll és kúszik a mise.

S a megdühödt vak látnivélőt büntet,

Pedig még fényt nem látott senki se.

Ó, él a fény, a tavaszi, ha itten

Fénynek is hiszik az őszi ködöt!

Nagyon útálkozhatott az Isten,

Hogy ilyen csúnya planétát köpött.

1923. jún. [?]