A LEGUTOLSÓ HARCOS

Valami forró, nyári éjszakán

Gyárfüst ölelt át lomha földszagot

S a legnagyobb lélek szökkent belém:

Az ucca és a föld fia vagyok.

Ma hat földrészre nyílik bimbaja -

Szép szívem óriás, piros virág

És villamos hullámok lengetik

Világbelengő, kitárult szagát.

Börtön, kaszárnya, templom nem elég,

Hogy a hegyekről ledobja szavam

És minden ige fölöttem lebeg

És minden más szándék szándéktalan.

Ha én sírok, a világ vére hull,

Ha káromkodok, minden trón remeg,

Ha nevetek, az Isten is örül

S tavaszba szöknek akkor a telek!

Hitem a sors lesz: Szívbéli Urunk

Akar csodátlan, új, legszebb csodát -

Kaszárnyát, börtönt elrombolnak az

Arcunkról ömlő, lelkes lavinák.

Minden jövendő tűz is bennem él,

Hogy az utolsó harcos én legyek.

A simogatás az én lobogóm

S minden megindul, hogyha én megyek!

A lelkesedés zengő süvegét

Égig hajítják a görnyedt napok,

Ha szívetekben a tükör leszek:

Az ucca és a föld fia vagyok.

1923. ápr. 27./1924