KUKORICAFÖLD

Osvát Ernőnek

A kukoricaföldön űlök, várok,

Tán arra, hogy a varju mikor károg

És mikor kell zengő cínnel tovaűzni.

A hűs Alkony beborít csöndes kékkel,

Én Rád gondolok nagy gyönyörüséggel

S szeretném a karom derekadra fűzni.

A Nap lement. Oly egyedűl maradtam,

A Föld is kezd kihűlni már alattam.

A néma út fölött már a bagoly huhog.

A Nap lement. És én még várok, várok.

Terád várok. Nem jössz? És sírdogálok:

Szivemre a bánat halk csöppekben csurog.

1922. aug.-szept.