KÖNTÖSÖK

Remegni kell a vérsötét

Gyökérző Bánat köntösét

S tisztelni kell, ki hordja Ember

És ebfoggal nem tépi szét.

Csalán s tövisből jólszövött

És nem libeg a test fölött,

Tapad, szorul, ölel, fujt és mar,

Az emberrel szint’ összenőtt.

És néha egyszerű, poros

És néha meg rózsás-piros

És néha szemszinű, meg barna,

De mindig egyformán szoros.

És néha pókhálós, avas

És néha súlyos, mint a vas

És néha meg aranyszegélyű

S csillog, mint messzi kék havas.

Rettegni kell a vérsötét

Gyökérző Bánat köntösét

S tisztelni kell, ki hordja Ember

És ebfoggal nem tépi szét.

Ki fölvette, azon marad

És benne jár és nem szabad.

Elhordja egész életén át,

Míg teljesen szét nem szakad.

1922. máj. 17.