ERŐÉNEK

Derekamban tizenhétéves izmok ringatóznak

És szemem meg nem csorbul a horizontnak az élén.

Én vállamra veszem a Tavaszt

S a szívemnek hozom el.

Bírom vonszolni Időtlenségem igáját

És térdeim nehezebb súlyú sóhaj alatt is

Meg nem rogyadoznak.

Én magamban rejtem a tűzokádót,

De ajkaim keserű rimeknek a bánatát facsarják.

Talpam alatt gúlák világa porladozik szét

És a végtelen Nap ideszédült lelke

Égbebillenő fejem koszorúzza.

Összeszorított öklömről a sebek lecsöpögnek

S én még tudok is alázattal borulni

Anyám begyepesedett koporsójára.

1922. ápr.