Telefon

Szívünk két kicsi piros kagyló,

egymásra-gondolásunk

a drót:

és fölcsengetjük egymást néha

s beszélünk együtt annyi jót.

Ha viharos az éj,

elemek hada zúgva lázad,

a szél

rázza, tépi a telefonpóznákat, –

ha országa kél

pokoli jajnak,

ha milliók halnak, –

mi elhisszük, hogy kéz szorít kezet

és éjen át és viharon át

repül százezer boldog üzenet.

Hajnalra ébred

a nagy viharok éje,

aztán új sötét jön

újabb viharral,

de szívünk titkos dróthálózatát

nincs hatalom, mely összetépje.

Szatmár, 1926. május 2.