XXXVI. ZSOLTÁR

C. M.

Dávidnak panassza, isteni dicséreti, könyörgése

 és vigasztalása.

1

Az gonosztévőnek dolgán

Eszemben veszem azt nyilván,

Hogy Istenre nincs gondja,

Magában fölfuvalkodik,

Bűneitől meg nem szűnik,

Az híveket útálja.

Hamis és hazug beszéde,

Jó tanósághoz nincs kedve,

És nem jár igazsággal,

Hívságot gondol ágyában,

Foglalatos gonosz útban,

Semmi bűnt ő nem útál.

2

Uram, az te nagy jóvoltod

Az égig ér, igazságod

Mind az fölhőkig fölhat,

Mint az hegy, te igazságod,

Törvényed mélség, megtartod

Az embert és az barmat.

Te kegyességed melly drága!

Azért az te szárnyad alá

Az emberek folyamnak,

Kik jól megelégítetnek,

Mint bőv vízzel legeltetnek

Javaival házadnak.

3

Nálad az élet kútfeje,

Világodnak nagy ő fénye,

Melly nékünk szépen fénlik.

Bővéjtsd rajtok kegyességed,

Azkik jól esmernek téged,

Neved szívvel tisztelik.

Ne hadd, hogy az kevély lába

Reám rohanjon hatalma

Ne tapodjon az földre,

Adjad, hogy az hitetlenek

Megessenek, süllyedjenek,

Föl se keljenek többé.