Imhol ma is...

(Don Juan Melendez Valdez. SPANYOL POÉTA)

Imhol ma is (hajh, még ma is!) egy rabi,

S a régen elmúlt ostoba századok

Szívfagylaló bús éjjelén költ

Vak babonának igája nyomja;

Mely képtelen rút szörnyeteg, isszonyú

Fejét egekben, lábait a pokol

Mélységiben rejtvén, kegyetlen

Isteninek buta mennykövével

Rettenti. Reszketsz, megcsalatott szegény!

Terhedre szolgál életed ösztöne;

S mely a baromtól Alkotódhoz

Felvisz, az ész, fene kín gyanánt van.

Nincs már hazád; nincs, nincs menedékhelyed

Már néked: ég, föld ellened esküdött.

Láttadra eggyütt cimborálnak

Nagyjaid ál fejedelmeidnek

Rabságra termett szolga tanácsival,

Hogy, pártfogóid tűzzel emésztve, ne

Légyen, ki fertelmes nadályid

Véred-erét kiszopó fogától

Megmentsen. Ó! kit lenni hisz és imád

E szenvedő szív, Mindenek Atyja te!

Elnézed ezt? vagy költemény csak

Lételed? agyszülemény? hiú váz?

S mi vagy te, Erkölcs? nem csupa név, üres

Szó, hang?... Igazság! balgatagok süket

Bálványa?... Természet! hol a te

Isteni rended, örök hatalmad?...

Harcolva szerzett birtokiból gonosz

Mesterkedéssel végre kiforgaták,

Szentségtörő kézzel kiirtván

Mindazokat, kiket a szabadság

S édes hazájok szívreható szava

Zászlója mellől el nem ereszt vala.

Elhagytad őket, vak s bolondul

Játszadozó csapodár szerencse!

Elhagytad őket. Pártos az ő nevek

Vesztekre térült korcs maradék előtt;

Mert úgy nevelték, úgy taníták

E csapodár idegen bitanglók,

Kik hív vitézink csontjaiból emelt,

Ezer halállal támogatott, kevély

Székjekben ülvén, onnan osztják

Szégyenes érdeme csúf jutalmát.

(1800 körül)