Üssön akármikor...

I.

Üssön akármikor, üssön ama végóra, halandók

Lévén amellyet kikerülnünk nem lehet, ámbár

Nemzetek, országok fejedelmei, régi királyi

Székek s fényes arany koronák örökössei légyünk,

Vagy szalmás alházra s szegény kalibára születtünk:

Szűk élelmünket rabigában nyögve keressük.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - S legyen bár-

Mely rövid és mi nehéz elkezdett pályafutásom:

Hogyha neked használhattam vele, váltig elég volt.

Emberiség szent oltárán áldozni tenéked

Ó te, nemes lélek legszebb bálványa, s világunk

Minden aranyjánál becsesebb fő kincse, szabadság!

Hogy nép a népet kedvelje, hogy ember az embert

Érdeme s méltósága szerént tisztelve becsülje.

II.

Oszlani kezd már lassanként a régi setétség

Éjjele; terjednek lassanként már az igazság

Életadó fényesb súgári; terjed az észnek

Végre kifejtődő természeti tiszta világa.

- - - - - - - dőlnek az elmét

Mennyei díszeitől megfosztó rút babonának

Emberi vérbe merült iszonyú bálványai. Hosszas

Álmokból felserkenvén, az ezernyi tulajdon

Káraikonn okosult népek vetekedve lehányják

Láncaikat, s jobb és igazabb új alkura kelnek.

III.

Boldog idő lehetett, mikoron sem szolga, sem úr még

Nem vala; eggyenlők lévén az egész haza minden

Gyermeki, mint testvér s azoneggy anya szülte rokonság.

(1792)