Vígasztalás

Ah! hogy beszéljek újolag

Őróla néked, árva szűz!

Holott szemedből, hív alak,

Egy könyv most is más könyvet űz?

Ím, a nagy bánat hő szava

Elhervasztó szelet hozott,

S arcád tündöklő gyöngy hava

Halványka színre változott!

Eltünt! elhagyta képedet

Szépséged régi hajnala,

Mert ah! nem látja hívedet,

Kinek kedvéért nyílt vala.

Szánd, ó kegyes! szánd éltedet;

Ne légy magadhoz mostoha.

Bármint epedsz bús lelkedet,

Nem kél fel ő többé soha!

Ha felvoná lehelletét

Magához életünk ura:

Imádjuk bölcs intézetét;

Ne szálljunk véle alkura!

(1795-1796)