ÍMÉ EZ SZÍVEMBE

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

7

Ímé, ez szívembe lövé egyik nyilát,

Mutatja is rajtam gyermeki mivoltát,

Átkozott, de bennem elrejtette szárnyát!

8

Már ki nem repülhet sebesült szívemből,

Viaskodik benne kegyetlenségéből,

Testem erőtlenül naponkint mérgétől.

9

Átkozott Cupido, mért sillyesztetsz éngem?

Hová lött te szárnyad, miért heversz bennem?

Szánj meg, kérlek, éngem; látod, megepedem.

10

Tudod, mindenkoron táborodban éltem,

Abban eleitűl fogva vitézkedtem,

Miért kínozsz éngem, ha lám, meggyőzettem?

11

Lám, az vadászember az elfutott vadat

Kergeti, s nem bántja azt, ki már megakadt,

Tudja, hogy övé az, kit hálójában tart.

12

Keserves gyötrelmed rajtam düheskedett,

Látod, hogy miattad szívem megepedett,

Szerelem ereje mindent tőlem elvett.

13

Megváltozott szívem kemény kínaidtúl,

Vettettem mindennek éktelen például,

Vedd el én életem, ne éljek csodául!

14

Sokan, kik barátim, azon csudálkoznak,

Sok könnyhullatásim hogy el nem olvasztnak,

És ennyi ideig is életben tartnak.

15

Az nedvesség tűzzel hogyha öszvetérne,

Az én életemnek lött volna már vége,

De az tűznek a víz nagy ellenkezője.

16

Szívem mert tüzedtűl ég nagy sebességgel,

Viszont gyötrődik is sok könyvezésekkel,

Mert lángodtúl gerjed s gyúl szüntelenséggel.

17

Sokan vadnak, élnek kik szerelem nélkül,

Azokot kínoznád ilyen kegyetlenül,

Talám jobb hasznod is következnék ebbűl.

18

Mert ki seregednek én vagyok fő tagja,

Rajtam düheskedik mérgednek hatalma,

És tovább öregbül életemnek kínja.

19

Inkább kegyelmesen de foglalj magadhoz,

És jó kedvet mutass, mint jó, hív szolgádhoz,

Avagy inkább ölj meg, sokáig ne kínozz!