Fánnihoz

(Jacobi után)

Ha mikor napjaim homályba borulnak,

Ha víg kedvem változik,

Minden vígasztalás távozik,

S komor gondolatim háborogva dúlnak:

Ó Fánni! szép szemed egy tekintetére

Új nap jő legottan elmémnek egére.

Elűzvén a búnak setét fellegét,

Meghozza vígságim nyájas seregét;

S egy mosolyodásod esdeklésemre,

Isteni csendességet önt lelkemre.

Mint mikor Boreas hatalmas társai

A tengert megháborítják,

Fenekéből felfordítják,

S egeket csapdosnak dagályos habjai:

Venus Gráciákkal a parton múlatván.

S magát történetből nékik megmutatván.

Éol nemzetsége hirtelen eltünik;

Egy mosolygására szél, tenger megszünik.

(1786)