HÁBORÚIT, SZÍVE FÁJDALMÁT SZÁMLÁLVÁN, KÉRI ISTENT, HOGY KÉTSÉGBEN ESÉSTŐL OLTALMAZZA

[az “Emlékezzél, mi történék” nótájára]

1

Lelkemnek hozzád való buzgó kiáltása

Jusson elődben valaha már óhajtása,

Ne hágyj vésznem bűnöm miatt, lelkem váltsága,

Nyújts ki segítő karodot szabadságomra!

2

Angyaloknak s embereknek erős Istene,

Jóval forró kegyelemnek élő kútfeje,

Irgalmas, hű, tűrhető vagy téteményidbe,

Engedd, leljek kedvet szent színednek előtte!

3

Látod, éngem sok háború mint elburított,

Veszedelem mindenfelől körül-béfogott,

Nagy hatalma csak tereád immár szorított,

Emberi segítségtől, mindentől megfosztott.

4

Ne hágyj azért, én Istenem, veszedelmemben,

Belőlem az fájdalmat vedd ki kegyelmesen,

Akár vigasztalásoddal s akár másképpen,

Csak könnyebbíts meg, hogy ne légyen tűrhetetlen!

5

Halld meg imádságim nékem, kit te alkottál,

Ha bűnömért ostoroddal megholdoltattál,

Jusson eszedben, azmit régenten fogadtál,

Hogy mihelt néked könyörgök, szabadítanál.

6

Élsz, Istenem, s nem akarod veszedelmemet,

De kévánod megtértemet és életemet,

Ne hágyj el hát éngem is, nyomorult hívedet,

Ki bűnéből hozzád térvén tégedet követ.

7

Ne emlékezzél ezután gonoszságimrúl,

Mondd ezt inkább én lelkemnek te jóvoltodbúl.

Ím, én, ki te idvösséged vagyok, sok búdbúl

Kimenteni jelen vagyok, azért ne búsúlj!