EBBEN A NOÉ BÁRKÁJÁBÓL ELREPÜLT GALAMB ÁLLAPATJÁHOZ HASONLÍTVÁN ÁLLAPATJÁT, KÉRI ISTENT, HOGY ÉLETÉNEK SŰRŰ NAGY VESZÉLYIBEN ONTSA REÁ KEDVÉT, S ÁLDÁSÁNAK BÁRKÁJÁBAN VALÓ BÉFOGADÁSÁVAL MENTSE MEG AZ SOK KÍSÉRTETTŐL FEJÉT

1

Segélj meg éngemet, én édes Istenem!

Reméntelenségben ne hágyj elsillyednem,

Ím, minden elhagyott, nincsen hová lennem,

Nem tudok mit tennem.

2

Sok nyavalya miatt apadott hitemet

Most többíts meg bennem, segélvén fejemet,

Kit ez világ útál, csúfolván éngemet,

Veszett életemet.

3

Mint galamb, ki Noé bárkájából repült,

Nagy vízözön miatt meg bárkára került,

Szájában ágat hozván, tetejére ült,

Ki zöld ággal újult,

4

Szinte úgy most lelkem ő nagy ínségében

Meg tereád került kételenségében.

Noha elhagyott volt; most reménlettében

Rád szállott hitében.

5

Új könyörgést hozott néked új ág helyett,

Ki jó reménséggel virágzott, zöldellett,

S adja ő magát is kezedben ez mellett,

Így vár bárkád felett.

6

Mint egy nagy bárkádban, vedd bé azért szegént

Jó áldomásodban fogadásod szerént,

Hogy az kétség miatt el ne hágyjon megént

Téged, szentséges fént!

7

Kiből, Uram, néked de mi hasznod lenne,

Ha a kétség miatt ő Pokolra menne?

Lám, már megváltottad, hogy ne égne benne,

Sőt jót érdemlene.

8

Régen egy galambot ha Noé megtartott,

Hát hogy hadnál éngem, kit Fiad megváltott,

Ki tégedet régen keserven kiáltott,

Szíve szerint áldott?

9

Segélj azért éngem, kegyelmes Istenem,

Örvény fenekére ne hágyj alámennem;

Kiért azmíg élek, kész vagyok hű lennem,

Nagy háladást tennem.