NYOLCADIK KIBEN A MAGA OK NÉLKÜL VALÓ GYANÚSÁGÁBAN BÁNKÓDIK

1

Óh, én bolond eszem, ki ezt cselekeszem

hamis gyanúságommal,

Kiért méltó volnék, hogy halált kóstolnék,

ezt mívelvén nagy jómmal,

Már mint leljem kedvét, ha éltig csak rám vét

keserves siralommal?

2

Átkozott gyanúság, kétséges bosszúság,

gyógyíthatatlan méreg,

Ahová te béférsz, onnan nehezen térsz,

odaragadsz, mint kéreg,

Bétöltöd mérgeddel, kit szerelem legel,

a pokolbéli féreg!

3

Nemz téged álnokság, szó, hír és hazugság,

tart esztelen bolondság;

Segít értetlenség, nevel hertelenség,

nem nyughatol, gonoszság;

Temiattad elvész, ki hinni gyorsan kész,

s kiben nincs jó okosság.

4

De azki okosan s elébb bizonyosan

szónak végére mégyen,

Vagy maga gondolja, vagy mástúl megtudja,

minek mi oka légyen,

Ezt bezzeg nem bántod, mert magad is látod,

hogy erőd kicsint tégyen.

5

Szép Procrist te régen vesztvén szörnyűképpen

halálra eresztetted,

Szép Deianirával nem akaratjával

Herculest elvesztetted,

Most is hol szerelem, lesz ott szűgyötrelem,

hol fészkedet verheted.

6

Távozzál el tőlem, mert elhidd felőlem,

hogy csak héába furdalsz,

Az igaz szerelem lakik együtt velem,

csak kár, hogy így ostromlasz;

Távozzál hát tőlem, véssz el már előlem

gonoszság, mert megrontasz!

IN EANDEM FERE SENTENTIAM

Vétettem ellened, kételkedvén benned,

lelkem, óh, szép Célia,

Könyörgök, vétkemnek miatta kedvednek

rajtam ne légyen híja,

Medgyek, ha elvészek, ha hamuvá lészek

kemény haragod mia’?