NEGYVENHATODIK AZ DOBÓ JAKAB ÉNEKE, AZ “MÁR SZINTÉN AZ IDŐ VALA KINYÍLÁSBAN” ELLEN SZERZETT ÉNEK

azon nótára

1

Bezzeg nagy bolondság volt az balgatagban,

Cupidót ki írta gyermekábrázatban,

Mert nem gyermek, aki bír mindent világban.

2

Császárok, királyok vadnak hatalmában,

Bölcsök, jó vitézek járnak udvarában,

S vallyon s ki nem égett soha nagy lángjában?

3

Vaknak sem mondhatja őt senki igazán,

Aki megkóstolta mérges nyilát magán,

Sok szívet nem lűne vétetlen, vak valván.

4

Látjuk, minden szívet mely igazán talál,

Kit célul arányoz lűni mérges nyíllal,

Hát nem vak, sőt jól lát szeme világával.

5

Szárnyát sem hihetem, kin ő repülhetne,

Azon is megtetszik, mert fekszik heverve

Régen én szívemben, csak tüzet rak benne.

6

Nem is mezítelen, ki mindeneket foszt,

Nem szűkölködik az, ki ennyi sok jót oszt,

Jókkal vagyon közi, nem kedveli a rosszt.

7

Ezt írván, Julia kérdé, hogy mit írnék?

Szerelem szép képét írom, néki mondék.

Monda: Hát éngem írj! S reám mosolyodék.

8

Ez ennéhány versben feleltem meg annak,

Azki alította nem kis okosságnak,

Cupidóra gyermekszemélt hogy írtanak.