HARMINCHETEDIK EZT AKKOR SZERZETTE, MIKOR AZ FELESÉGÉTŐL ELVÁLT; KIBEN EMLÉKEZTETI CUPIDÓT ARRA, AMIT VENUS ŐÁLTALA FOGADOTT NÉKI, HA FELESÉGÉTŐL BÉKÉVEL ELVÁLIK, KIRE MEGFELEL CUPIDO, JULIÁT MUTATVÁN S DICSÉRVÉN NÉKI

[azon nótára]

1

Ez világgal bíró, felséges Cupido,

emlékezzél meg szódra!

Mit fogada anyád énnékem általad,

ha az megszabadulna,

Ki már megszabadult, tőlem el is vadult,

jut eszembe gyakorta.

2

Felele Cupido - úgymond -: Nagy búskodó,

keserves, régi hívem,

Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam,

de igaznak esmértem,

Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít

tégedet ígéretem.

3

Amhol szép Julia, anyám helytartója

ez föld kerekségében,

Szemében nyilamot, horgas kézíjamot

adtam szemüldekében,

Szenem ajakában, fáklyám orcájában,

mézem foly beszédében.

4

Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség

valami volt énbennem,

Azt mind ő módjában, szavában, dolgában

csak reá helyheztettem,

Anyám fényes haját, gyöngyszín apró fogát

néki tőle megnyertem.

5

Erkölcsét Diana, elméjét Minerva,

Mercurios beszédét

Őnékie ádta, mert kedves barátja

mindenik, szép személyét

Szereti, kedveli, böcsüli, tiszteli,

kívánja szerencséjét.

6

Cupido így szólván, szememet fordítám,

tekinték Juliára.

Mondék: De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz?

Hiszem tudod, kicsoda!

Ez az, ki kevésért éngem örökké sért,

lelkem szernyő kínjára.

7

Felele: Nem csallak, sőt ismét megáldlak

ő édes szerelmével,

Hozzád felgerjesztem, csak véled égetem,

hogy örülj személyével,

De meglásd, hogy jobban becsüljed ezután,

ne bánts keserűséggel!

8

Minden keménségét, nagy idegenségét

anyám meglágyította,

Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét

jó kedvre fordította,

S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette,

kezedbe ismét adta.

9

Ez amaz Julia, kinek ábrázatja,

mint címer egy pecsétbe,

Szívedben felmetszve, kiben magát nézze,

ha képét tükerébe

Ő látni akarja, mert ott szebben látja,

minémő színe, képe.