HARMINCÖTÖDIK EZT AKKOR SZERZETTE, HOGY AZ Ő FELESÉGE IDEGENSÉGE MIATT AZ RÉGI SZERETŐJÉN KEZDETT SZÍVÉBEN MEGINDULNI

arra az oláh nótára, azmint az eltévedt juhokat siratja volt az oláh leány

1

Régi szerelmem nagy tüze

Hamuvá vált vala szinte,

De ím, nem tudom, mi löle,

Hogy bennem meg felgerjede.

2

Elvált hív szeretőm miatt

Új bánat nagy kínnal fogyat,

De nem látom semmi módját,

Mint oltsam szerelmem lángját.

3

Mert mint mérges nyíllal lőtt vad,

Kiből nyílvas ki nem szakad,

Fetreng, sem élhet, sem halhat,

Úgy tűr én szívem fájdalmat.

4

Hogy véletlen most Cupido

Meglőtt az mordály áruló,

Maga hittel lőn köztünk szó,

Hogy frigyünk lenne állandó.

5

De hitét ugyan nem állja,

Frigyét ez fattyú felbontja,

Elmémet olyra gyúlasztja,

Ki csak kár, maga is látja.

6

Mert annak édes szerelmét,

Kinek ígéri személyét,

Magánál vesztette kedvét,

Nésze tökéletlenségét.

7

Avval régen gyűlöltetett,

Azki szerelmével éget,

Veszedelmemre de siet,

Hogy bennem gyújt régi szenet.

8

Átkozott, ha nem más móddal,

Végezd búmot halálommal,

Ne gyújts olthatatlan lánggal,

Metszesz keserves kínommal?

9

Vagy hogyha égetni akarsz,

Mint bolondot, mit játszódtatsz?

Arra gerjessz, kit megadhatsz,

Nyerhetetlenre ne gyúlassz!