HARMINCNEGYEDIK EZT AKKOR SZERZETTE, HOGY AZ FELESÉGE IDEGENSÉGÉT ÉS HAMISSÁGÁT ESZÉBE KEZDTE VENNI, KIN ELKESEREDVÉN S JUTVÁN ANNAK AZ SZERELMESÉNEK IGAZSÁGA ESZÉBE, AKIT OK NÉLKÜL BOLONDUL ELHAGYOTT VOLT FELESÉGEÉRT, ÚGY SZEREZETTE EZT


az “Már szinte az idő vala ki[nyílásban]” nótá[jára]

1

Méznél édesb szép szók, örvendetes csókok,
Most emlékeztetnek elmúlt régi sok jók,
Melyekbe ezután már soha nem jutok.

2

Titkos keservemben hull orcámrúl könyvem,
Rólam mit prófétált, tölt mert mind fejemen,
Aki keservesen válék el éntőlem.

3

Fájdalmam öregbül naponkint bűnemtűl,
Mert mint gyümölcsiért diófát ág közül,
Tőlem úgy elverém jováért ok nélkül.

4

Kiért reám szállott Istentűl nagy átok,
Betegség, kár, sok gond, szégyen, rút hír, szitok,
S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok.

5

De méltó vétkemért már holtig szenvednem,
Mint gonosz oltvánnak, bűnem hasznát vennem,
S más megette mérget nékem is megennem.

6

Mint halálra vált kór nem tűr orvosságot,
Mert halál sürgeti, nem kedvel semmi jót,
Én sem hallgathatok vigasztaló szép szót.

7

Vigasztalás, jó társ nem ádhat víg kedvet,
Bús fejem egyedül csak bujdosni szeret,
Mert pokolnak tetszik ez világi élet.

8

Könyörgök Istennek csak ez két dologért:
Szánjon meg immáron elsőben csak ezért,
Kit soká szolgáltam híven szerelméért.

9

Nézzen vétkem mellett nagy szerelmemre is,
Mégis mint szolgáltam, tudja ő maga is,
Vétkemnek sok búját mint viseljem most is.

10

Ezt ha megnyerhetem, bár meghaljak ottan,
Búmnak, mint hattyúnak, légyen vége vígan;
Más kívánságom ez: idvözüljek osztán.


作者
Bálint Balassi

来源

https://github.com/elte-dh/poetry-corpus/blob/main/level1/Balassi_00609/Balassi_00609_0033.xml


报错/编辑
  1. 初次上传:李大侠
添加诗作
其他版本
添加译本

PoemWiki 评分

暂无评分
轻点评分 ⇨
  1. 暂无评论    写评论