[HUSZONNEGYEDIK] POEMA VIGESIMUM QUARTUM KIT EGY BOKRÉTÁRÓL SZERZETT

“Már csak éjjel hadna” nótá[jára]

1

Most adá virágom nékem bokrétáját,

Magához hasonló szerelmes virágát,

Kiben violáját kötötte rózsáját,

Úgy tetszik, hogy értem ebből ő akaratját.

2

Viola szép színe mutatja hívségét,

Rózsa piros volta hozzám nagy szerelmét,

Fejér rózsa penig mondja tiszta éltét;

Nésze mint mutatja bölcs és eszes elméjét!

3

De látom, hogy evvel nemcsak azt jelenti,

Hanem viszont hogy én is oly légyek, kéri,

Hív, tiszta, szerelmes légyen szívem, inti,

Azminthogy ő magát is mondja hozzám lenni.

4

Azért e bokrétát, én édes szerelmem,

Megszolgálom s egészségedért viselem,

Mit parancsolsz véle nékem, így jól értem,

Higgyed, tehelyetted nem kell senki más nékem.

5

De te ne kövessed ez bokréta dolgát,

Ki noha most ily szép, de estve elhervad,

Virágja mind elhull, csak a töve marad,

Légy állandó hozzám végig, mint én tehozzád.

6

Gondolj miközöttünk való kötelezést,

Ne szerezzen senki miközöttünk eszvészt,

Mert bánja az Isten fogadás szegését,

Bünteti, héában aki vészi szent nevét.

7

Ezerötszáz és hetvennyolc esztendőben,

Egy szerelmes helyen hogy volnék rejtökben,

Az adá virágát akkor én kezemben,

Kit Istentűl kérek gyakran könyörgésemben.