TIZENNYOLCADIK KIBEN ÖRÜL, HOGY MEGSZABADULT AZ SZERELEMTŐL

azon nótára

1

Szabadsága vagyon már én szegény fejemnek,

Szerelemtől nincsen bántása én szívemnek,

Vagyok békességes, én elmém már csendes,

nincs gyötrelme lelkemnek.

2

Megszabadult rabhoz hasonló állapotom,

Mint szinte annak, nékem sem volt szabadságom;

Én nagy szerelmemben, mint gonosz tömlecben,

éjjel-nappal volt gondom.

3

Szabadon örülök minden múlatságoknak,

Búsultát sem gyakran látják vidám orcámnak,

Azért, mert köteles nem vagyok szerelmes

senki ékes voltának.

4

Örülök, röpülök, nemkülönben, mint karul,

Kinek sárga lába lábszíjakbúl szabadul,

Nem kesereg lelkem, mert megmenekedtem

szerelem békójábúl.

5

Kell immár énnékem csak jó ló, hamar agár,

Ifjak társasága, éles szablya, jó madár,

Vitézek közt ülvén kedvem ellen sincsen

jó borral teli pohár.

6

Kegyesek, szép szüzek, reám bár úgy nézzenek,

Valamint akarják, azzal mind egyet érnek;

Mert sem szerelmekkel, sem gonosz kedvekkel

többé vízre nem visznek.

7

Vehetnek ifiak, vének példát énrólam,

Én nagy szerelmemben mennyi nyavalyát láttam;

Néha mint örültem, néha kesergettem,

mint nyughatatlankodtam.

8

Ója, en a tanács, szerelemtől meg magát

Minden, ki kívánja életének nyugalmát,

Mert ki azt követi, higgyed, kínját érzi,

vészi gonosz jutalmát.

9

Szerzém ez nyolc verset víg és szabad elmével,

Gyűlésben indulván jó ruhás legényekkel,

Hozzám hasonlókkal, vitéz ifiakkal,

nem kehegő vénekkel.