ELSŐ AENIGMA

Egy horvát virágének nótájára

1

Jelentem versben mesémet,

De elrejtem értelmemet;

Kérem édes szeretőmet,

Fejtse meg nékem ezeket:

2

Minap én úton jártomban,

Láték két hattyút egy tóban,

Hogy volna csendes úszásban

Együtt lassú ballagásban.

3

Gyakran egymásra tekintnek,

Kiről kitetszik szerelmek,

Egymáshoz való jó kedvek;

Hasonlók, mindketten szépek.

4

Hogy így együtt szerelmesen,

Ők úsznának szép csendesen,

Azonközben nagy sebesen,

Egy keselő csalárdképpen

5

Rájok menvén, az egyikét,

Körme között az szebbikét

Elkapá, foggatá szegént,

Mint szeretőt, kedve szerént.

6

Látván társa, bánatjában

Rív keserves kiáltásban,

Széllyel ballagván az tóban,

Nem tud, medgyen nagy bújában,

7

Mert látja társától váltát,

Látja maga özvegy voltát,

Bújában elszánta magát,

Óhajtja már csak halálát.