Tizenhárom párvers

1

Olyan rövid az élet! - Én bucsut

mondok a nagy céloknak, és csak ugy

2

irogatok már, mint aki magában

beszél buvában, egy üres szobában

3

semmitse bánva. Ha valaki hall,

nem baj. S ha senkisem hall, az se baj.

4

Mivé ébredtem! Öregur vagyok,

ki legyekkel csatázik és motyog,

5

tudja, hogy akármit mond, ugyse használ,

és hogy amit mond, az nem is igaz már,

6

mivel az ember, mint az álló óra,

csupán egyszer mond igazat naponta,

7

s már énfölöttem elvonul a nap...

Ugy nézem, mint a távozó hadat

8

egy cserbenhagyott őr, aki magában

ül rossz sátrában, idegen hazában,

9

s tünődöm: ki lát még, és ki szeret?...

Engem az ellenség is elfeledt.

10

Öreg vagyok, de semmit el nem értem:

vagyonom nincs, és érdemem nem érdem.

11

Nem is törődöm többet semmivel.

Kezem gyerekes dolgokat mivel,

12

tudom, hogy nemsokára meghalok,

mindegy, csak unt szokásból gajdolok

13

cél nélkül, s arra is bágyadt vagyok már

hogy e verset kissé jobbnak faragnám:

...aki nem szeret, annak jó lesz így is,

és aki szeret, annak jó lesz így is...

1937