[Szomoru dolog szomoruan élni...]

Szomoru dolog szomoruan élni:

jobb vigan.

Ki bolond nap-kölykeit elvetélni

naptalan?

Ugyis háromszázhatvanöt a háromszáz-

hatvanöt

vágott bárány már, hadak nyűtte roncs váz

s visszanyög

maradék nap-testvéreit kisértve

máig is...

Sem a körülvalók gyönyörüsége,

sem a friss

rügy, a fák hónalj-pelyhe, sem a földnek

tavaszi

porhanyó finomsága - csupa zöld meg

barnaszín -

az egész Mostan, a holnapba fúló

büszke Ma

s benn méla tegnapok maradva múló

dallama,

csókok és versek, s a gyógyult betegség

lángsovár

szomja nem elég, hogy hangosra fessék

e sivár

tegnapelőttök csendjét, mely fagyott hab

csöndje volt:

néma a víz, csak a jegek ropogtak...

Ágyu szólt...

Az ágyus csöndnek vége, s már az élet

habzaja

hallhatóan zeng ujra, zeng a lélek

madara,

mint illatával zeng a láthatatlan

ibolya:

S szivem sisterg mint hablocsolta katlan:

mi baja?

Szomoru szomoruan sisteregni;

jobb vigan.

Ki bolond, nap-kölykeit eltemetni

naptalan?

Mert halni nem tud, ami hajdan élni

nem tudott,

ne öld meg azt is ami tudna élni,

ha hagyod.

1925 [?]