Úgy mentem a harcba...

Úgy mentem a harcba, hogy előttem

lydiai fuvolások, mögöttem

bíborsátrak...

Győztem - de a fuvolák összetörtek.

Sátraim az ágyu ronggyá tépte.

Én egy rongyba

takarózva heverek a téren.

Én nem fogok már harcolni többé.

Kimerülten

s elfeledve heverek - a láz

forró kezét, szigoru ápolónő,

homlokomra

tette, s én már csak egyen tünődöm

hogyha ez a kéz ilyen nehéz

ez a semmi,

hogyha ily nehéz a levegő

súlya bőröm s rongyaim felett

mily nehéz lesz

még a temetőben a tömör föld

súlya, ha meleg könnyeid talán

meg nem puhítják, kedvesem...

1924. szept.-okt.