Ünnep

Ó honni halmok nyájas enyhesége,

friss gyermekségem gyönyörü vidéke,

szívem remegve veri: Béke! Béke!

ó hajóhinta messze dobbanások!

A föld is enyhén dombokat dobog

s nagy emlei hulláma elcsobog

verdesve halkan, mint távoli dobok,

ó hajóhinta, messze dobbanások!

Ünnepre dobban a falunk harangja

s a völgy teknőjét megingatja hangja,

hintaként ing a lanka, ring a lanka

ó hajóhinta, messze dobbanások,

minthogyha messze vihar volna kinn,

lassan inogna a teknős kabin,

mert teknején vihar dobolna kinn -

ó hajóhinta, messze dobbanások!

Dob... dob... harang... hajók harangja... Bim-bam

hány drága társam a viharban kinn van,

magam szédülök a sötét kabinban,

ó hajóhinta, messze dobbanások!

ó honni domb, sík földön enyhe ránc,

mi lelt, hogy szerte vadul ingva rángsz?

- egyedem, begyedem, tengertánc -

ó hajóhinta, messze dobbanások,

dob... ágyúszó... haldoklók tompa szitka...

ó szent hazám, habokra kitaszítva:

merre az örvény és merre a szíkla?

ó hajóhinta, messze dobbanások!

lövés... harangok... távoli dombok...

hullámzó dombok... dombozó habok...

szív mely földdé vál... föld amely dobog...

ó hajóhinta, messze dobbanások!

dob... ágyuszó...

Csak az ünnep harangja

és békét hullámzó domb, enyhe lanka,

s békét sóvárgó szívem béna hangja -

ó hajóhinta, enyhe dobbanások!

1914. aug.