[Ó milyen lélekitta selymet...]

Ó milyen lélekitta selymet

emléktől sűrü-balzsamost

kell lelkem ablakodra most

szavak szögével megszögelned

feszessen hogy világ viharja

fel ne kaphassa s oly sürűen

hogy ami benn van, védje hűen

s ami kívül van eltakarja.

Selymem, selymem, lehetne selymem

magamból szőve mint bogár

de hol a szó, - mert tépni kár

szögnek, tépetlen megszögelnem

s mégis szorítva, hol a szó

kemény mint régi stoikusnak

szavai s mint beteg bucsusnak

bízó imája, puha, jó?

1918 eleje