Sivatag

Én nem tudom mi lelt ma, Pest,

Ezen a fülledt délután,

hogy ösztönöm riadni kezd

képeden mint egy bal csudán?

Mert kitakarva, meztelen

heversz a napba, mint halott,

nyüzsögve fővő testeden

a nép, mint léha rovarok.

Arthropód hány láb ünnepel

véknyan villanva, feketén:

s lehullva súlyos gyászlepel

s izzadva foszforeszk a fény.

Ez a tavasz ma? (Ifjúság...

rózsák és lelkek kertje... más

évek pünköstje, bús Muzsák!)

E forró hullavillogás?!

Jaj, élő hulla, minden él:

és pullulálnak, Istenem!

vetni - ki másutt nem henyél -

halálnak olcsót szüntelen!

Vihog a nőcske és susog;

a rémlátó eb fölugat;

sarkokon őrült koldusok

vetélik béna hangjukat.

1911 második fele - 1912 [?]