Olvasás közben

Szobámban ülök. Könyv előttem. Apró

hangyák mászkálnak feketén a könyvben.

Jaj... nézd... lecsusznak a világos lapról!

s fejembe bizsegnek... hosszu sor... tömötten.

S mindegyik egy-egy darabkát elrabló

súlyos velőm’... vékony csáp... viszi könnyen...

s agyam e mindig szikra-éhes tapló,

elfogy!... hál’isten... s megindúl a könnyem...

A könny, a szelíd, meleg, enyhitő...

és attól oly érzékeny lesz a kedvem,

amilyen nem volt száz esztendő óta.

Megáll... elég vén: meghal az idő;

a fülem zúg; s lenn mélyen a szivemben

örök búgássá szélesűl egy nóta.

1903. jún.