Raymond Lullius

BALLADA

Majorca fényes udvarán

ragyog a nyári nap

Lovagol Raymond Lullius,

Egy szomorú lovag.

„Mi bánt ugy, Raymond Lullius,

hogy arcod halovány?

szolgád nagy gondja bánatod,

szavad parancs: kivánj!”

„„Kivánok éjjel-nappal én

oly kivánság apaszt:

mit én kivánok, jó Rupert,

nem hozhatod meg azt.””

„„„Kerülve társat és pohárt

magányos bánat öl:

no valld be, Raymond Lullius,

a szerelem gyötör.”””

„„Szerettem én, szeretek én

s sem éjem, sem napom,

pajtás, kiért epedek én,

soha meg nem kapom.””

„„„„Bolond vagy, Raymond Lullius,

és aki hall, sem ért:

hisz jól tudod, minden leány

dobog szerelmedért.””””

„„Némán eped szerelmemért,

verseng is száz leány:

hideg leányt szeretek én,

ki nem tekint reám.””

„„„„Szólok neki: szavamra tán

megszánja búd hevét:

jer, súgd meg Raymond Lullius

a kedvesed nevét!””””

„„Az ajka néma, hűs koráll,

De szeme csupa láng,

S a termete, mint a tiéd,

Oly karcsu és nyulánk.””

„„„„S ha engemet szeretsz szegény

a szívem szán nagyon:

jer éjjel udvarom alá,

ajtóm nyitva hagyom.””””

Setét a vár és udvara,

az éjjel néma vak;

ott oson Raymond Lullius,

egy ujjongó lovag.

„„Ma éjjel ablakod alatt

dalol a csalogány

meglopom forró szívedet

te jéghideg leány!”” -

„„„„Gyere be Raymond Lullius,

szegény beteg bolond;

gyere be: amit látni fogsz

senkinek el ne mondd.””””

Ott fűzni kezdi a füzőt,

feszűl a könnyü váll,

Dús keble vánkos-hintaként

hangos ütemre száll.

Gombolná ott a gombokat,

de melle ugy dagad:

Bizony bizony letépi mind

a gyöngyös gombokat.

Fuss innen, Raymond Lullius,

mert férges a virág,

kehelyben, hűs szirom mögött

nem tudhatod, mi rág.

Fuss messze Raymond Lullius

Átkozott a virág

s a szűzen viruló huson

pusztit egy szörnyü rák. -

A durva hajnal a mezőn

álmossan pillogat:

messze fut Raymond Lullius

az átkozott lovag.

Csalmája porban elmaradt

Letép capát, kecsét:

ó jaj, mikor feledheti

e mell genyedt kecsét?!

„„Köszönöm édes paripám,

eddig hogy elhozál:

előtted síma sík: eredj

szabadon vissza már.

„„Eredj; s deli kancát ha látsz

fuss boldogan neki,

kinek sörényét púszta szél

vigan lebegteti.

„„Eredj; nekem nem kell tovább

sem szolga, sem barát:

ne lássa többé Lullius

Majorca udvarát.””

1900-1905 között [?]